Személyes

Velem történt. Veled történt? Vele történt.

Durva kijelentés következik:
Élete során minden nőt (és rengeteg férfit) ér szexuális abúzus/visszaélés.

“Ez nem az én titkom. Ez a tied.”
A kép forrása: Unsplash/Jen Theodore

Nem állítom, hogy minden nőt (és rengeteg férfit) megerőszakolnak élete folyamán, csupán azt, hogy minden nőt ér olyan szexuális tapasztalat, amit nem feltétlenül szeretett volna megtapasztalni, amiben kényszert, erőszakot, nyomást, vagy alá-fölé rendeltséget érzett, és nem mert, vagy nem tudott nemet mondani.

Mások nevében viszont nem tudok szólni, így saját tapasztalataimra kell támaszkodnom.

Merthogy vannak tapasztalataim.

Épp, hogy elkezdtem kamaszodni, még nem egészen voltam tisztában azzal, hogy az emberek közötti kapcsolatot, a szerelmet, vagy akár a szexet eszik-e, vagy isszák, de megismerkedtem egy nálam kb. 10 évvel idősebb férfival. Beszélgettünk, kedvesnek tűnt, és normális volt velem, ami pedig a legfontosabb volt számomra, hogy ő volt az első az ellenkező nem képviselői közül, akivel képes voltam normálisan kommunikálni, és nem csak kínosan hallgatni, és dadogni.
Balatonon voltunk, nyár volt, sétálgattunk a parton, fagyiztunk, leültünk egy padra, beszélgettünk, aztán megcsókolt. Nem volt benne semmi furcsa, tetszett, hogy tetszettem neki, és élveztem az együtt töltött időt. Persze tudtam, hogy sokkal idősebb nálam, és azt is, hogy ő már ennél biztosan többet akar, de ez akkor távolinak tűnt, és nem féltem.

Kiderült, hogy közel lakik a városhoz, ahol éltem, így megbeszéltük, hogy elmegyünk egyszer randizni. Értem jött a trabijával, bevitt a városba, teáztunk, jól éreztük magunkat. Aztán hazafelé megállt egy félreeső, gyéren megvilágított parkolóban. Hozzám ért, megcsókolt. Ekkor már kicsit feszélyezve éreztem magam. Átvillant az agyamon, hogy ez veszélyes helyzet. Aztán benyúlt a nadrágomba. Nem mertem szólni, féltem, hogy mit szólna, ha visszautasítanám. Nem történt erőszak, mert nem ellenkeztem, nem mertem nemet mondani. Fájt amit csinált, egyáltalán nem élveztem, el akartam futni, elmenekülni, és vissza se nézni, de csak tűrtem, és egyszercsak abbahagyta, és hazavitt.

Utána napokon keresztül rettentesen rosszul éreztem magam mind fizikailag, mind lelkileg. Úgy éreztem, bemocskolódtam, úgy éreztem, már nem vagyok ugyanaz a lány. Nagyon sokáig nem volt bátorságom elmondani senkinek azt, ami ott, abban a trabantban velem történt.

Több barátnőmmel történhettek hasonló dolgok, a körülöttem lévő lányok is biztosan “kísérletezgetnek” gondoltam, így nem tartottam ezt nagy dolognak. Miközben valahol mélyen, tudat alatt valami teljesen másra vágytam. Kölcsönösségre, félelem nélkül szerzett, kezdetben suta, később izgalmas, fájdalommentes tapasztalatszerzésre a saját korosztályomból. Ez viszont fényévekre került amiatt a szörnyű érzelmi gát miatt, amit ez a trauma okozott bennem. A szex, mint egyfajta nyomás nehezedett a vállamra, teljesíteni kellett, megfelelni a normáknak, “már mindenki csinálja, te miért nem?”, “Igazán leszophatnál, hisz múltkor engedted, hogy megujjazzalak, ez nem fair.”, satöbbi. Nem volt kölcsönösség, nem volt konszenzus.

Most ahogy ezt leírtam, erős hányinger, szédülés, émelygés kerített hatalmába. Mintha újra az a 13 éves kislány lennék, miután kiszálltam a trabantból. Érzem a megalázottságot, a tehetetlenséget, a félelmet, a szégyent. Amiatt is szégyellem magam, hogy leírtam, ami velem történt. Mintha én tehetnék róla, hogy megtörtént. Mintha én lennék a hibás, amiért engedtem, hogy megtegye ezt velem. Nem én vagyok a hibás.

Az, ami ott, abban a trabantban történt, illetve azok a helyzetek, amikbe serdülőkoromban kerültem saját, nem megfelelő önértékelésem miatt, az nem volt egészséges, normális dolog. Nem egyeztem bele abba, hogy megujjazzon az a férfi akkor este, egyszerűen csak féltem nemet mondani. Féltem nemet mondani később is, mikor hozzám értek, és elhittem, hogy rossz ember vagyok, amikor végül sikerült nemet mondanom, amikor egy nálam pár évvel idősebb fiú próbált rávenni orális szexre.

Szégyelltem magam amiért engedtem, és szörnyű bűntudat mardosott miatta.

Most pedig végtelenül sajnálom azt a 13-14 éves kislányt, aki elszenvedte ezt a traumát. Olyan, mintha nem én lennék 19 évvel korábban, mintha egy ismeretlen kislány lenne, aki ott retteg az anyósülésen, és szenved.

Vajon hány tizenéves lány tűri szótlanul, hogy hozzányúljanak, miközben másra sem vágyik, mint szabadulni onnan?
Vajon hány kiskorút bántalmaznak szexuálisan nap, mint nap, legyen az fiú, vagy lány?
Vajon tudatában van-e tettei súlyának, valamint következményeinek a szexuális visszaélést elkövető személy?

Fel lehet tenni a kérdést, hogy ezt miért írtam ki most ide.
Azért, mert szeretném, ha elgondolkodnátok azon, történt-e veletek a ti felfogásotok szerint szexuális erőszaknak/visszaélésnek minősülő tett életetek során?
Mennyire távolítottátok el magatoktól azt, ami történt?
Meg tudtátok beszélni valakivel? Kaptatok megfelelő segítséget ahhoz, hogy fel tudjátok dolgozni az esemény mögötti traumát?

Elég a hallgatásból.
Elég a szégyenből.
Beszéljünk róla.

Van hasonló emléked, de nincs kivel megbeszélned?

Hívj fel!