Mentálhigiéné

Maximalizmus

Amikor maximalizmusom bekapcsol, az első mondat, ami végigfut agyamon, a

Nekem ez nem fog menni, én ezt nem fogom tudni megcsinálni“.

Abban a tévhitben élek, hogy egy feladatot, egy projektet, egy kreatív kihívást, vagy egy problémát csak egyféleképpen lehet megoldani. Nincsenek árnyalatok, nincsenek alternatívák, nincsenek különböző perspektívák, csak és kizárólag az az egy megoldás van, és a szomorú rész az, hogy én a megoldáshoz szükséges készségeknek, és tudsnak nem vagyok birtokában.

Ha egy problémával, vagy megoldandó feladattal találom szemben magam, azonnal bekapcsol a kisebbség-, és bénaság érzésem, valamint szégyenérzetem, ami leszorít a földre, és onnan nem túl szép a kilátás. Szerencsétlennek és bénának érzem magam, butának, tudatlannak, nem elég jónak. Innen nagyon nehéz felállni.

Arccal a földön, a porban, tehetelenül, bizonytalanul, kilátástalanul.
A kép forrása: Pexels.com/Fernando Capral

“Ha a maximalizmus vezet, a szégyen ül az anyósülésen.”

Brené Brown: Bátraké az erő

Azt hiszem, számomra ebben a helyzetben a legnagyobb felismerés az volt, hogy egyáltalán nem baj, hogyha nem vagyok birtokában a szükséges tudásnak egy bizonyos helyzetben, illetve egyáltalán nem biztos, hogy annak a bizonyos helyzetnek egyetlen megoldási útja van.
A helyzet megoldásához szükséges tudást el tudom sajátítani, és a folyamat közben bármikor lehet kérni segítséget. A másik számomra fontos üzenet az volt, hogy ha elindulok egy úton a megoldás felé, és kiderül, hogy zsákutcában sétálok, akkor nyugodtan visszafordulhatok, kereshetek egy kereszteződést, és elindulhatok egy teljesen más irányba. Mindez abból a szempontból fontos felismerés, mert azt az üzenetet hordozza magában, hogy emberként nem csak egy dobásom, nem egy lehetőségem van.

A lehetőségek végtelen hálózata, mint utak, amelyek kereztezik egymást. Mindkét irányban haladhatsz, visszafordulhatsz, elkanyarodhatsz másfelé. Lehetőségeid végtelenek, amennyiben van bátorságod hinni abban, hogy képes vagy belőlük célt kovácsolni.
A kép forrása: Pexels.com/Svanur Gabriele

Összevesztünk? Beszéljünk róla, hogy legközelebb eredményesebben tudjuk kezelni a lehetséges konfliktust. Nem vettek fel? Majd legközelebb újra próbálkozom. Áthágtam a KRESZ szabályait, ezzel veszélyeztetve magamat, és utasaimat? Tanultam az esetből, és törekedni fogok arra, hogy újra ne kövessem el ugyanazt a hibát.

A maximalizmus legnagyobb csapdája számomra a MINDENT, VAGY SEMMIT érzése. Ha nekiállsz, akkor azt muszáj tökéletesen csinálnod. Nem tudod garantálni, hogy tökéletes lesz? Ne is fogj hozzá.
Ha viszont mégis hozzákezdesz, akkor csak addig menj, amíg biztonsággal, és jelentős sérülés, veszteség, vagy kockázat nélkül ki tudsz hátrálni a rizikós helyzetből.
Ha kockázatot vállalsz, és elbuksz, akkor ott vége mindennek. Elbukni csak egyszer lehet, többször nem.

Régi ismerősként köszöntöm a mardosó szégyent és bűntudatot, amikor újra és újra abban a szörnyű helyzetben találom magam, hogy a bukástól való félelmem meghátrálásra, feladásra, vagy menekülésre késztet, és ott állok megtörten, rettegve, szégyenkezve, miközben a helyzetben érzett magányom elborít, mint egy sötét felleg, hisz nem merem megmutatni kudarcom, sérülékenységem, és félelmem a Világnak. Félek, hogy azok, akik ezt meglátnák, megerősítenék bennem rossz érzéseimet azáltal, hogy a fejemben élő és munkálkodó büntető hangokkal azonos szólamokat harsognak. Nos, ez mind csupán feltételezés. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a számomra fontos emberek, akik szavainak lelkemen súlya van, egy szusszanással elsöpörnék büntető hangjaimat, vígasztalnának, együttéreznének velem, és talán szavaiknak olyan ereje lenne, ami elegendő lehetne a folytatáshoz, vagy az újrakezdéshez. Emellett pedig megosztanák saját történetüket, amikor ők vallottak kudarcot, voltak gyengék, és bizonytalanok, és azt is elmondanák, hogy ők hogyan voltak képesek feltápászkodni, és tovább indulni.

“Megtartalak. Nem baj, ha elgyengülsz, tudd, hogy nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül félelmedben, fájdalmadban, bizonytalanságodban, kudarcodban.”
A kép forrása: Unsplash.com/Robert Collins

Hatalmas ajándék volt számomra az az üzenet, hogy lehetek sebezhető, vallhatok kudarcot, újra próbálkozhatok, és mindezt tehetem nyíltan és őszintén, hisz

a bátor nyíltság és őszinteség példa értékű, és kivételes erőt hordoz magában, amely erő a változás irányába mutat.

Te is küzdesz a perfekcionizmussal?
Szeretnéd magad tisztábban, élesebben látni?
Szeretnéd felismerni, hogy mik azok a működésmódok, amik hátráltatnak az életben, és melyek azok, amik előre visznek, segítenek, és támogatnak céljaid elérésében?

HÍVJ FEL