MentálhigiénéSzemélyes

HISZEL MAGADBAN?

“Meg tudom csinálni:”

“Képes vagyok rá.”

“Menni fog, nem is olyan nehéz ez a feladat.”

“Félek, nem tudom, menni fog-e.”

“Nem vagyok rá képes.”

“Ez túl nehéz, biztosan nem tudom véghezvinni.”

Melyik csoportba tartozol:

  • Aki hisz magában. Elhiszi, hogy képes megvalósítani amit elé helyez az élet, képes megoldani a problémáit
  • Akit félelme, és saját magában való kétségei megfutamodásra késztetnek?

Ha már képes vagy önállóan döntéseket hozni, és vállalni a felelősséget azokért a döntésekért, a következő lépés a cselekvés. El kell kötelezned magad döntésed mellett, motivációt kell találnod lelked mélyén, vagy a külvilágban, és el kell indulnod a választott úton, lépésről lépésre.

Az imént felvázolt folyamat lehet egy egészen apró kis csekélységnek tűnő feladat, mint például lemenni a boltba (van, akinek még ez is nehézséget okozhat), de lehet egy hosszabb, akár éveken át tartó folyamat egyaránt, mint például a jogosítvány megszerzése (és nem csak a plasztikkártyára gondolok, hanem a magabiztos vezetés képességének elsajátítására), vagy egy diploma megszerzése.

Véleményem szerint már ott megpecsételődhet a folyamat sikeressége, hogy hogyan fogunk hozzá – fejben! – a megvalósításnak. Ha úgy megyek bele, hogy “Sikerülni fog, képes vagyok rá, meg tudom csinálni!”, akkor képes vagyok a jelenben maradni, sokkal inkább tudok koncentrálni egyes részfeladatoknál, így teljesítményem is jobb lehet, tehát esélyeim is jobbak a sikerhez, míg ha úgy fogok hozzá, hogy “Ez nekem túl nehéz, nem tudom megcsinálni.”, ezzel a kijelentésemmel predesztinál(hat)om magam a kudarcra.

Saját példán keresztül tudom legjobban érzékeltetni az imént leírt folyamatot:

Kétszer rugaszkodtam neki a forgalmi vizsgának a jogosítványom megszerzéséhez.

A kép forrása: Unsplash/Matheus Ferrero

  1. Első alkalommal nem éreztem késznek magam a vizsgára, bár az oktatóm rendszeresen hangoztatta, hogy nagyon ügyes vagyok, képes vagyok rá, kiemelkedően jók a képességeim.

Az első vizsgán annyira féltem, és izgultam, hogy mindenfelé jártak a gondolataim, csak ott, az autóban, a forgalomban nem, agyaltam a lefulladásaimon, a nem tökéletes kocsikezelésemen, egy két héttel azelőtti “balkanyaron”, amit ott máshogy hajtottam végre. Egy bizonyos szituációban elhamarkodottan döntöttem, és belementem egy olyan helyzetbe, amibe nem szabadott volna, így megbuktam.

  1. Második alkalommal már reggel a magabiztosság érzésével keltem ki az ágyból. Belenéztem a tükörbe, és határozottan azt mondtam magamnak, “Képes vagyok rá. Sikerülni fog, ma jogosítványt fogok szerezni.” Ahogy elindultam az autóval, éreztem, hogy ott vagyok a jelenben, nem agyaltam felesleges dolgokon, egyszerűen arra koncentráltam, ami épp akkor, ott a feladatom volt. “Most egy jobb kanyar, egyirányú, kihúzódok. Jobbra hátra párhuzamos, oké, látom a lámpáját, figyelem az emblémát, most tekerem, és bent vagyok. Kézifék, üresbe, tökéletes.” Minden egyes jól végrehajtott feladat növelte bennem a magabiztosságot, viszont egy-egy apró kibillenés, egy lefulladás, vagy saját véleményem szerint nem teljesen tökéletes manőver alig csökkentett rajta. Ismertem a kresz szabályait, többször jártam már azon az útszakaszon, és tudtam, hogy hogyan kell kezelni az autót, mire kell figyelni.

Bennem volt a második vizsgát megelőző idő összes tapasztalatából származó ismeretanyag, minden siker és kudarc, ami hozzásegített ahhoz, hogy elérjem végső célomat.

Itt megállnék egy pillanatra, és kiemelném a kudarcaimat. Azok voltak ugyanis a legjobb tanítómestereim. Minden, az oktatóm által végrehajtott fékezés, észre nem vett tábla, minden felismert hibám téglaként épült be tudásom palotájába, míg sikereim megtöltötték azt élettel. Így juthattam el odáig, hogy végül kezembe vehessem azt a bizonyos plasztikkártyát, és be merjek ülni a volán mögé egy olyan autóba, amiben csak az egyik oldalon vannak pedálok.

Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy ha én nem hiszek magamban, és abban, hogy képes vagyok elérni az általam saját magam számára kitűzött célokat, akkor teljesen mindegy, hogy kik hisznek és bíznak bennem, a céljaim ugyanúgy eléretlenek, megvalósítatlanok maradnak.

Ma már nincs olyan nap, hogy fel ne tenném magamnak a kérdést:

“HISZEL ABBAN, HOGY MEG TUDOD CSINÁLNI?

Hiszek.”

Borítókép forrása: Unsplash/Katrina