Magamról

Nehéz feladat tömören, pár mondatban összefoglalni azt, amit fontosnak tartok magammal kapcsolatban, de azért megpróbálom néhány mondatba belezsúfolni, hogy szakmailag mi jellemez engem a leginkább:

  • Harmincas éveimben járó nő vagyok, öt éven keresztül ápolóként dolgoztam kora-, és újszülött intenzív ellátásban itthon (SE I. Sz. Gyermekklinika, MH EK), és külföldön (London, King’s College Hospital) egyaránt.
  • Diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem, elvégeztem a Gyermekintenzív terápiás és Aneszteziológiai Asszisztensi OKJ-s képzést tudásom elmélyítése érdekében, jelenleg pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés Segítő posztgraduális képzésén veszek részt, melyet 2018 szeptemberében kezdtem.
  • Azért hoztam létre az Érzések Házát, mert intenzív ellátásban szocializálódott egészségügyi dolgozóként kiemelten fontos feladatomnak érzem, hogy értő figyelemmel, és megfelelő tudással képes legyek a hozzám fordulókat  végigkísérni nehéz élethelyzeteiken, megteremteni nekik a megfelelő környezetet ahhoz, hogy önmagukat olyannak láthassák, amilyenek valójában, hogy egy elfogadó, szeretetteljes közeget teremtsek, ahol biztoságban érezhetik magukat, ahol dolgozhatnak önmaguk méyebb megismerésén.

Szükségünk van valakire, aki ítélkezés nélkül fordul felénk, meghallgat minket, ahogy talán életünkben még senki, aki vigasztal, ha szükségünk van rá, és mellettünk van, bármilyen sötét és nehéz időket élünk át.

Az előbbi felsorolás, bár jellemez engem valamennyire, de azt, aki valójában vagyok nem árulja el.

Éppen ezért szeretném kifejteni, hogy ki vagyok én valójában.

Pécsett születtem 1987 nyarán.

Annak a szerencsés generációnak a tagja vagyok, akik a 90-es években élték kisgyermekkorukat még internet-, és mobiltelefon használat nélkül, ez szerintem jótékony hatással volt személyiségfejlődésemre.

 

Jelenleg Budán lakom párommal, akivel már negyedik éve vagyunk együtt, valamint, két cicánkkal, Csipesszel és Vétóval, és kutyánkkal Tóbiással, aki elbűvölően energikus, közben viszont meglepően lágy és barátságos kutya, így sokszor tölti velem a napot az Érzések Házában.

Tizennyolc éves koromban, érettségi után költöztem fel Budapestre, hogy elkezdjem egyetemi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán Ápolás és betegellátás szakon. 2012-ben végeztem diplomás ápolóként, majd rögtön el is kezdtem dolgozni a Semmelweis Egyetem 1-es Számú Gyermekklinikájának Neonatális Intenzív Centrumában. Szerettem ott dolgozni, szívesen gondolok vissza az ott töltött évekre.

Volt azonban egy álmom, mégpedig, hogy kijussak Kanadába, ennek érdekében pedig radikális döntéseket kellett meghoznom, így három és fél klinikán töltött év után elhagytam az országot, és kimentem Londonba dolgozni. Nyolc hónapot töltöttem kint a londoni King’s College Hospital Perinatális Intenzív Centrumában ápolóként, viszont a szívem (vagyis legfőképp párom, családom és barátaim iránti mély szeretetem) visszahúzott Magyarországra.

Itthon a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Perinatális Intenzív Centrumában helyezkedtem el, bár ekkor már éreztem, hogy az ápolói hivatás nehezen összeegyeztethető személyiségemmel, ezért jelentkeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés segítő posztgraduális képzésére.  Nyolc hónap kemény munka után a Honvéd Kórházban úgy éreztem, nem maradt már bennem semmi, ami előre vinné ápolói karrieremet, bármi, amit átadhatnék magamból a körülöttem lévőknek, illetve ami engem boldoggá tehetne jelen pozíciómban, így elhagytam a klinikumot, és átmenetileg egy kicsit másfajta pálya felé fordultam a TATA Consultancy Services nevű multinacionális cég alkalmazottjaként.

Egy éven keresztül dolgoztam úgynevezett Medical Safety Specialistként, majd 2018 augusztusában úgy döntöttem, tovább keresem álmaim munkáját, ezzel együtt pedig végső célomat, így felmondtam. Ezzel egyidőben, 2018 szeptemberében megkezdtem tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő posztgraduális képzésén , és folytatom jelenleg is.

Amit fontosnak tartok még magammal kapcsolatban megemlíteni, hogy Londonból történt hazaköltözésemmel egyidőben elengedtem Kanadával kapcsolatos álmomat, és elkezdtem keresni azt az “Én”-t, aki igazán boldog lehet itthon, kiteljesedhet, és felépíthet magának egy tartalmas, élményekben, és tapasztalásokban gazdag, értelmes életet. Ezen dolgozom jelenleg is, mély önismereti munkában veszek részt, képezem magam, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból.

Gross Dorottya Érzések Háza

Számomra kiemelten fontos téma többek között az esélyegyenlőség fogalomköre ugyanúgy a nemek, mint a társadalmi kisebbségek szintjén egyaránt, valamint a diszkrimináció visszaszorítása, egymás feltétel nélküli elfogadására való törekvés révén.

Fontos számomra továbbá a környezetvédelem, ezen belül is a hulladéktermelés visszaszorítása, a már meglévő hulladék megfelelő kezelése, újrahasznosítása, és a károsanyag kibocsájtás csökkentése.

Hiszem, hogy képesek vagyunk megváltoztatni felfogásunkat, életvitelünket, tudatosabbá válni étkezési, közlekedési, és hulladékgazdálkodási  szokásainkat illetően annak érdekében, hogy az utánunk következő generáció is élvezhesse azokat a csodákat, amiket még mi is élvezhettünk, és élvezhetünk a jelenben egyaránt.

Szeretem a természetet, ott érzem magam igazán otthon. Családommal gyermekkoromban rengeteget kirándultunk, és Petőfi Sándorral ellentétben számomra a hegyek jelentik az igazi nyugalmat, az otthon érzését. Ha nincs a látóhatáron erdőséggel borított hegyvonulat, az lehangolttá tesz, elkedvetlenít, feszültséget okoz számomra. Képtelen lennék megunni azt a változatos, és gyönyörű rendszert, ami a természetet olyanná teszi, amilyen. A színek, az illatok, a hangok nyugodt harmóniája minden alkalommal elkápráztat, legyen az a házunk melletti parkban, avagy egy hegyi tisztáson. Ahogy a város forgatagában bezár tudatom, úgy nyílik meg a természet lágy ölén.

Amit diplomás ápolóként életem egyik legfontosabb igazságának gondolok, az a lelki egyensúly, vagyis lelki egészségünk fenntartásának fontossága, elvesztése esetén pedig mielőbbi visszanyerése. “Ép testben ép lélek”, mondogatták sokszor tanáraim, és rokonaim, és engem is ebben a szellemben neveltek szüleim.

Sportolni jártam, édesanyám mindent megtett, hogy egészséges étel kerüljön asztalunkra, édesapámmal rendszeresen jártunk kirándulni, eközben viszont vajmi keveset tudtam arról, hogy lelkem egészségéről hogyan gondoskodjak, vagy akár arról, hogy ki vagyok én valójában. Ennek fényében mai tudásommal és ideológiámmal kicsit másként fogalmaznám meg ezt az egyébként Iuvenalis tollából származó (és az ő értelmezésében kicsit más jelentéssel bíró) mondást, vagyis: Ép lélekkel ép testben.

Hisz az első megfogalmazás testünk egészségének fontosságát hangsúlyozta, vagyis a fizikai jól-létet a lélek egészségének elérése érdekében, míg a mai, holisztikus megközelítés véleményem szerint a mérleg nyelvét kiegyenlíti, ha nem inkább elbillenti a lelki oldal felé. Természetesen a kettő oda-vissza működik, és egymást erősíthetik, vagy épp gyengíthetik, a körülményektől függően.

A hozzám fordulók lelki egyensúlyának visszanyerése számomra a legfontosabb szempont munkám során. Látni azt, ahogy egy ember elkezdi saját magát megérteni, elfogadni, és szeretni úgy, ahogy van, számomra felbecsülhetetlen értékkel bír.